Tanmesék a csillagok alatt

Nincsenek benne sem fénykardok, sem jedik, sem űrcsaták, sem egy árva Han Soló-i félmosoly, mégis működik, nagyon is: a pőre politikára és emberi drámákra fókuszáló Andor sorozat új szintre emelte a Star Wars-univerzumot.

Herman Ottó tiszteletére és emléke megidézésére a Polgári karakter egyik képviselői beszédéből idéz egy részletet.
190 éve ezen a napon született csodálatos polihisztorunk, Herman Ottó. Egy kirurgus, azaz orvosi diploma nélküli sebész fiaként látta meg a napvilágot Breznóbányán. A magyar polgárosodás éveiben minden tekintetben mintát adó polgár volt: mélyen nemzeti érzelmű, újságíróként és országgyűlési képviselőként dolgozott, elismert szakembere volt a madártannak, feldolgozta a magyar halászat történetét, hozzájárult hazánk őskortörténeti kutatásaihoz, számos forrásértékű természettudományos munka szerzője, Kossuth Lajos temetésén az egyik ünnepi szónok, jelentős nemzetközi elismertségnek is örvendett. A filoxéravész megállításáért elsőként szólalt fel az Országházban, etnográfiai és madártani írásai ma is elevenen hatnak.
Tiszteletére és emléke megidézésére a Polgári karakter egyik képviselői beszédéből idéz egy részletet.
Akár Rákóczy Ferencz jogos vállalkozását, mely vérbe fúlt s a számkivetés keservébe vezetett; akár az emberi jogoknak 1789 ben történt kihirdetését vesszük, mely fölszínre vetette egy nagy nemzet őszes beteg elemeit s utóvégre vérbe és zsarnokságba fúlt; akár saját nemzetünknek 1848 diki nagy ébrendését vesszük, melyet szinte vérbe fojtottak, zsarnokságba fullasztottak a hontalanság minden keservével üldöztek; akár reávetjük tekintetünket az emberszeretet hirdetőjének vérző alakjára, mindenütt ott találjuk a legfönségesebb küzdő eszmét, a rázkódtatást, annak kisebb nagyobb iszonyataival.
De ott találjuk egyszersmind a vigasztalást is, abban, hogy az eszme halhatatlan s bármily mélyre sülyjessze azt az erőszak: föltámad az, még pedig hatalomban megnövekedve.
Azok a rázkódtatások hasonlítanak ahhoz, a melyet az eke vasa a termőföldben végez s mely arra való, hogy a magot a föld keblébe zárhassa, kicsiráztassa s erős növevénnyé alakítsa. […]
E nemzet függetlenségre való törekvése elválhatatlan a szabad szellemtől: ez tartotta meg egy ezredéven át. […]
A míg bizonyos elemek a király mellőzésével a császárt keresik, Budapest helyett Bécsbe járnak, addig nem szűnt meg lehetősége sőt létezése annak a hagyományos politikának sem, mely a nemzetiségeket Magyarországgal szemben úgy tartotta, mint a számító játékos a tromfot.
Én a radikális szert, hazám függetlenségét követelem. […]
Bízom a tiszta függetlenségi eszme hatalmában; bízom a nemzet függetlenségi polgárainak bölcsességében és akaratában: e kettő az egyesítve erőt adhat a küzdelemre, majdan a diadalra, a melyben szintén bízom.
És most végezetül annak szent emlékéhez fordulok, a ki a magyar nemzetnek valóban atyja volt, igazi vezércsillaga volt és lesz: Kossuth Lajos emlékéhez.
Kossuth Lajos nem halt meg, hanem megdicsőült akkor, a midőn teljesen betöltötte életének nagy hivatását mely ez volt: széttörni a szolgaság lánczait, megtanítani a nemzetet, az ernyedetlen munkára, a haza és szabadság szeretetére s a függetlenségi eszméhez való, semmi kínnal meg nem törhető ragaszkodásra.
Ez a fönséges élet, minden alkotásával, minden küzdelmével és minden szenvedésével ezekre tanította a magyar nemzetet. És valóban, a nemzet addig él, a míg legszentebb jogát föl nem adja, a míg küzd, szenved és kitart mellette.
Abban a percben, a melyben a tiszta függetlenséghez való jogát föladja – nem dicsőül meg, mint e jog fönséges hirdetője, hanem meghal a halálok halálával, a melyet nem követ föltámadás! – Nem sóhajtozással, nem könnyekkel hanem avval tiszteljük méltán Kossuth emlékét, ha szóval és tettel szállunk síkra Magyarország teljes függetlenségéért.
Nyitókép: Középen Herman Ottó
Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum